Nyitott nap

2012.novenber 28-án iskolánk nyitott napot szervezett a környék óvodái számára. Meghívtuk Ipolykeszi, Leléd, Bajta, Kövesd és Szalka óvodásait és szüleiket. A rendezvény az iskola bemutatásával kezdődött. Igazgatónőnk képes prezentáció kíséretében bemutatta iskolánk 2008 óta elért eredményeit, fejlődését, legfontosabb rendezvényeit. Utána kisiskolásaink mesés, zenés, táncos előadással szórakoztatták a közönséget. Miután vendégeink megtekintették a diákok munkáiból készült kiállítást, a szülők és a nagyobb gyerekek nyitott órákon vettek részt az alsó tagozatos osztályokban. A kisebbek ezalatt a napközivel ismerkedtek. Reméljük, a több mint 30 szülő és 50 leendő iskolás számára gazdag élményt nyújtott ez a délelőtt.